Muzsikálás

Muzsikálás

Zenész barátaimmal, tanítványaimmal elsősorban nyugat-dunántúli néptáncegyüttesekkel szoktunk fellépni, de gyakran muzsikálunk táncházakban, mulatságokon is.

Zenetanítás

Zenetanítás

A népzenetanítást 20 évvel ezelőtt kezdtem a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában, ahol a mai napig is oktatok. Jelenleg az az Óbudai Népzenei Iskolában és a karádi Horváth János AMI-ban is vannak tanítványaim.

Lejegyzés; Kottatár

Lejegyzés; Kottatár

Népzenei dallamokról készült lejegyzések a honlap "Kottatár"részében találhatóak. Ezek általában lassított filmről ill. hangzóanyagról készülnek. A legtöbb kottához hangzóanyag és film melléklet is tartozik. Ide szívesen várom mások munkáit is.

Isten hozott!

Horváth Attila vagyok, zenész (népzene) és zenetanár. Ezt a honlapot elsősorban a népzenetanítás segítésére hoztam létre tanítványaimnak, és mindenkinek, aki népzenét tanul, tanít, vagy csupán érdeklődik iránta.

Ez a honlap egy bemutatkozás is. Saját magam és zenekaraim (régiek és jelenlegi) bemutatása. A hangtárban, illetve a filmtárban találhatsz  zenész, táncos és koreográfus barátaimmal készült felvételeket is.

Még a munka elején járok, a honlapkészítés folyamatban van, ezért kérlek, nézd el hiányosságait!

Válassz nyelvet!

English French German Italian Portuguese Russian Spanish Hungarian

Névnap

Ma 2012. január 28., szombat, Károly és Karola napja van. Holnap Adél napja lesz.

Látogatók száma

30085
MaMa37
TegnapTegnap61
Ezen a hétenEzen a héten308
Ebben a hónapbanEbben a hónapban1662
ÖsszesenÖsszesen30085
image
Diplomakoncert: Moldva - Gyimes - Felcsík
2012. január 15. vasárnap, 23:11

A felvétel 2012. január 5-én készült, a Régi Zeneakadémián.

Előadják (balról jobbra):
Fábián Éva - ének
Horváth Attila - hegedű
Fekete Antal - gardon
Turi András - hegedű-kontra
Bolya Mátyás - koboz
Jakabffy Balázs - dob
valamint
Turi Péter - tánc

Az összeállítás középpontjában a moldvai, bákó-környéki magyarság tánczenéje áll, elsősorban Mandache Aurel köstényi prímás játéka alapján. Ezen kívül kitekint a Moldvához magyar szempontból legközelebb álló két tájegységre, Gyimesre és Felcsíkra is.
Mandache Aurelon kívül több moldvai prímás: Fehér Márton külsőrekecsini, és Bogdan Toader ripai születésű muzsikusok zenéje is helyet kap. Bemutatásra kerül a moldvai magyarság táncainak 4 jellemző alapritmusa: a 2/4-es, egyenletes lüktetésű „hora ritmus”, a triolás nyújtott ritmusú „szerba rtimus”, a szinkópás lüktetésű de-doi (kettős) ritmus, és a 7/8-os (kecskés) ritmus. 
A műsor elején az autentikus felállásnak számító hegedű-koboz hangszerelésben szólalnak meg a dallamok. Később ez a felállás dobbal egészül ki.
Mandache Aurel repertoárjából elsőként horát játszunk.
Ezután a Gergelytánc dallama következik. Előbb Fehér Márton régiesebb, pentatonosabb változata, majd Mandache Aurelé, ahol a dallam moll-dúr jellege váltakozik. Ez több moldvai dallamra jellemző. (lásd még Tűz lángja).
Egy szerba ritmusú tánc következik Fehér Mártontól (Drumul Dragului), aztán a de-doi (kettős) és a kecskés Mandache Auréltól, végül a „Tűz lángja” Bogdan Toadertől, melynek keményebb hangvétele már a gyimesi zenéhez áll közel.
Mesterem, Halmágyi Mihály gyimesközéploki prímás dallamai idézik fel a gyimesi zenét, majd felcsíki dallamok következnek a csíkszentdomokosi zenekar játéka alapján (Sinka Sándor prímás).
A csíki zene bemutatásakor több moldvai párhuzamra is rámutatunk. Az első, talán véletlen egyezés (vagy véletlenek nincsenek?), egy csíki csárdásdallam fél sora (Árva vagyok...) és Fehér Márton horájának fél sora között. Később két csíki férfitánc (zsuka és orosz zsuka), valamint két moldvai tánc (banumarocsini és ruszászka) dallamegyezésére mutatunk példát.
Az összeállítás utolsó részében a kétrészes csíki hejszának gyors részére válaszol a moldvai „récés” dallama, majd a „stica” utáni fináléban (csíki cepper) együtt szólal meg valamennyi hangszer.

Módosítás dátuma: 2012. január 15. vasárnap, 23:54
 
Diplomakoncert
2012. január 03. kedd, 18:52


Módosítás dátuma: 2012. január 16. hétfő, 00:00